Oktatás

ZH, érdemjegy, vizsga, aláírás

Hány ZH-t kell írni egy félévközis tárgyból?
A félév folyamán – a tantárgykövetelmény szerint – legalább a tantárgy kreditértékétől függő számú, tetszőleges típusú félévközi ellenőrzést kell tartani. Ha a tantárgy kreditértéke három, vagy annál kisebb, akkor az ellenőrzések minimális száma egyenlő a kreditek számával, különben az ellenőrzések minimális száma három. A félévközi jegy megszerzésének feltétele, hogy a hallgató a zárthelyi dolgozatok fele esetében (lefelé kerekítve) ne vegyen igénybe pótlást.

Hány ZH-t kell írnom a vizsgás tárgyból?
Vizsgajeggyel záruló tantárgy aláírásának megszerzéséért összesen legfeljebb a tantárgy kreditértékével megegyező számú zárthelyi tartható. Az aláírás megszerzésének feltétele, hogy a hallgató a zárthelyi dolgozatok fele esetében (lefelé kerekítve) ne vegyen igénybe pótlást.

Elégedetlen vagyok azzal az érdemjeggyel, amit kaptam. Mit tehetek?
Az értékelés ellen jogorvoslatnak helye nincs. Amennyiben nem érted, hogy miért sikerült rosszul a ZH-d vagy a vizsgád, javasoljuk, hogy menj el a megtekintésre.

Mennyi idő alatt kell kijavítania az oktatónak a vizsgát?
Írásbeli vizsgák/szigorlatok eredményét a vizsgáztató köteles a vizsga befejezését követő második munkanap végéig a vizsga nyelvén a tanszéki hirdetőtáblán és/vagy a tantárgy honlapján közzétenni, de a közzététel nem lehet később, mint a vizsgaidőszak utolsó napja.

Ha nem megyek be vizsgázni, de feliratkoztam az adott vizsgaidőpontra akkor mi történik?
Kiírnak egy vizsgáról való távolmaradás díjat a Neptunodba. Jelenleg 3000 Ft.

Meddig tudok leiratkozni a vizsgáról, ha mégsem megfelelő az időpont?
A vizsga előtti nap délig van lehetőséged rá a Neptunban.

Mennyi ideig érvényes a már megszerzett aláírás?
A megszerzett aláírás a megszerzés félévében és az azt követő hat félévben érvényes, ha a korábban teljesített tantárgy tananyaga legalább 75%-ban megfelel a tantárgy aktuális tananyagának, melyet a tantárgy program tartalmaz. Az előző félévekben megszerzett aláírás elutasítása esetén a hallgató 15 napon belül a KTB-hez (Kari Tanulmányi Bizottság) fellebbezhet. Érvényes aláírásról a hallgató nem mondhat le.

Milyen szabadon választható tantárgyakat lehet teljesíteni az oklevél megszerzése érdekében?
Bármelyik BME-s tantárgy befogadtatható szabadon választhatóként, ami nem kötelező tantárgy és nem is kötelezően választható tantárgy azon része, ami a mintatantervben szerepel és az oklevél megszerzéséhez kell.

Nyelvtanulás, nyelvvizsga

Tényleg csak kétnyelvű nyelvvizsgát fogadnak el az oklevél megszerzéséhez?
Nem. Bármilyen államilag akkreditált nyelvvizsgát elfogadnak függetlenül attól, hogy egy- vagy kétnyelvű.

Milyen típusú szakmai nyelvvizsga szükséges a diplomához?
Mindent elfogadnak gazdasági szakcsoporton belül, így a gazdaságit és az üzletit is.

Kötelező a tantervben szereplő 0 kredites nyelvet tanulni?
Nem kötelező, ám felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nyelvi követelményeket teljesíteni kell a diplomához, így mindenképpen érdemes igénybe venni az ingyenes nyelvtanulási lehetőséget.

Ha elfogynak az ingyenes nyelvi egységeim, akkor hogy tudok továbbra is nyelvet tanulni az Egyetemen?
Egyrészt továbbra is tudsz 0 kredites nyelvi tárgyakat felvenni, melynek költsége nyelvi egységenként 10000 Ft, és a KTH írja ki a Neptunban. Másrészt a 2 vagy 3 kredites nyelvi tárgyakat továbbra is fel tudod venni ugyanolyan módon, mint bármely szabvál tárgyat.

Pénzügyek

Ki kell-e fizetnem a teljes költségtérítést egy olyan tárgyra, amiből aláírást szereztem, és újra felvettem?
Nem, amennyiben kérvényben kéred, úgy csak az egy harmadát kell kifizetned azon krediteknek, amikből már van aláírásod.

A költségtérítéseseknek is fizetniük kell a bukott kreditekért az 1200Ft/kredit összeget?
Igen, mivel ez "büntetés" az erőforrások pazarló felhasználásáért, és így mindenkinek fizetnie kell.

Testnevelés

Elvégeztem az összes tesit, de szeretnék következő félévben is járni. Van erre lehetőség?
Van lehetőséged, azonban 2 ingyenes testnevelés tantárgy felvétele után már csak általános erőfejlesztést tudsz végezni ingyenesen az egyetemen. Ezen felül térítéses formában tudsz testnevelés órákra járni, de a díjszabás hallgatóbarát. Érdeklődj a Testnevelési Tanszéken a lehetőségekről!

Hány testnevelés tantárgy teljesítése kötelező?
Kifutó osztatlan képzésen 4 félév, BSc/BA képzéséken 2 félév. A mesterképzéseken nincs előírva kötelező testnevelés.

Egyéb

Mire tudom felhasználni a méltányossági kérelmemet?
Az adott képzésedben egy alkalommal méltányossági alapon mentességet kérhetsz a TVSZ rendelkezése alól. Csak legvégső esetben használd fel, lehetőleg a tanulmányaid végén, amikor más megoldás már nincs.

Kihez kell fordulni abban az esetben, ha nem felel meg a TVSZ követelményeinek a tárgy kiírása, vagy pl. kevesebb fővel írtak ki vizsgát a tárgyból?
Fordulj a tanszéki adminisztrátorhoz, vagy a tárgyért felelős oktatóhoz. Ha nem jársz sikerrel, írj e-mailt az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. -ra.

Mit tegyek, ha bármilyen a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat pontjaival ellentétes cselekményt észlelek az egyetemen?
Mindenképp értesítsd róla a hibát elkövető személyt, illetve ha a problémát nem sikerült tisztázni vagy többeket érint, akkor a Hallgatói Képviselet tematikus e-mail címein jelezd felénk.

Hol tudok leiratkozni a levlistáról?
A minden levél alján található linkre kattintva.

 

folyt. köv... :)



TÁJÉKOZTATÁS ÉS FELHÍVÁS a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar alapszakjai után érdeklődők számára

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a BME GTK alapszakjaira a következő finanszírozási keretek között adhatja be jelentkezését:

Műszaki menedzser alapszak: állami ösztöndíj, állami részösztöndíj, önköltség

Kommunikáció- és médiatudomány alapszak: állami ösztöndíj, önköltség

Alkalmazott közgazdaságtan alapszak: állami ösztöndíj, önköltség

Gazdálkodási és menedzsment alapszak: önköltség

Nemzetközi gazdálkodás alapszak: állami ösztöndíj, önköltség

Műszaki szakoktató alapszak: állami ösztöndíj, állami részösztöndíj, önköltség

A műszaki képzési területen a Műszaki menedzser alapszakon és a Műszaki szakoktató alapszakon megfelelő pontszám esetén igen nagy valószínűséggel állami ösztöndíjas, illetve állami részösztöndíjas finanszírozási keretek között kezdheti el alapszakos tanulmányait, de természetesen választhatja az önköltséges finanszírozási lehetőséget is.

A gazdaságtudományi és a társadalomtudományi területen szűkek az állami ösztöndíjas lehetőségeink, részösztöndíjas helyek pedig nincsenek, de úgy gondoljuk, hogy az önköltséges képzés felvállalása is jó befektetés, mivel kiváló szaktudáshoz, értékes és piacképes diplomához juthat ezeken a szakjainkon is. Ezeken a szakokon azonban érdemes építeni az új Diákhitel programra, valamint az Ön által megszerzett esetleges intézményi, vállalati támogatásokra is. Emellett felhívjuk figyelmét a BME GTK alább részletezett speciális támogatási programjára, amellyel az a célunk, hogy a legjobb eredményeket felmutató önköltséges hallgatók szélesebb körének kínáljunk reálisan elérhető költségmérséklési lehetőséget.

 

A BME GTK támogatási programja:

A 2012/13. tanévre felvett önköltséges hallgatók közül minden alapszakunkon az első félév lezárása után – és a továbbiakban minden félév lezárása után – az önköltséges hallgatók legjobb eredményt elérő 25%-ának a következő félévi önköltségének 30%-át átvállaljuk, azt saját bevételeinkből fedezzük. A sorrendállítást szakonként külön-külön, a mintatanterv szerinti félévi kreditteljesítés és az érdemjegyek alapján végezzük.

Úgy gondoljuk, hogy ez jelentős segítség és támogatás lehet az önköltséget vállaló legjobb hallgatóink számára!

Várjuk Önöket képzéseinken a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, Budapesten, az ország egyik legnagyobb egyetemén, ahol kiváló oktatókkal és kiváló feltételek között szerezhet a hazai és a külföldi piacon egyaránt jól érvényesíthető tudást és diplomát immár 230 éve.

Döntésében az is lényeges szempont lehet, hogy képzéseink egyéb feltételei is vonzóak: valamennyi képzésünk a 2010 szeptemberében átadott új oktatási épületben, a Q épületben, illetve a teljes körűen felújított E épület modern tantermeiben zajlik. Rendelkezésre állnak: BME-OMIKK Könyvtár, benne a Gazdaság- és Társadalomtudományi Olvasó; Idegennyelvi Központ nyolc nyelv oktatásával, BME Nyelvvizsgaközpont nyolc nyelv, három szint; általános-, műszaki szakmai- és gazdasági szakmai nyelvvizsgák; fejlett számítógépes infrastruktúra, testnevelés- és sportlehetőség; kulturális körök és önképző körök. Általában jó felkészültségű, magas pontszámmal felvett kitűnő hallgatói közösségekbe kerül, az első éveseket pedig támogató hallgatói mentorgárda segíti.

A BME GTK-n tanulmányaiban hosszú távra tervezhet, mert minden alapszakunknak folytatási lehetősége van a Mesterszakokon – 13 mesterszakunk van –, azontúl pedig két doktori iskola várja a legjobbakat a PhD tudományos fokozat megszerzésére.

 


Fogadóidő a héten

 Hétfő    nincs
 Kedd    nincs
 Szerda    nincs
 Csütörtök    nincs
 Péntek    nincs

 

Programajanló:



Szponzorunk:



 
         
elérhetöségekszabályzatok