Kollégium

 

A Kollégiumi Bizottság bemutatkozik, valamint megtalálhatók itt azok a BME-s kollégiumok, melyekben GTK-s hallgatók laknak.



2011/12 tavaszi félév szobabeosztások

Frissítésre kerültek a 2011/12 tavaszi félévre szóló kollégiumi szobabeosztások.

Az alábbi linkeken megtaláljátok:

Wigner Jenő Kollégium

Kármán Tódor Kollégium

Vásárhelyi Pál Kollégium

 

Üdvözlettel:

GTK HK

 
Kollégiumi ki-, át- és beköltözési információk

Ugyan a ki-, át- és beköltözési információk már több helyen megtalálhatóak egy ideje, de az alábbiakban egy helyre összegyűjtöttük az egyes kollégiumokhoz tartozó legfontosabb határidőket és teendőket. Kérlek figyelmesen olvassátok el a rátok vonatkozó részeket!

Wigner Jenő Kollégium

Akik nem kaptak kollégiumi férőhelyet a tavaszi félévre, azoknak 2012. január 31-ig ki kell költözniük a kollégiumból.

  • Ezt követően ki kell tölteni a kiköltözéshez szükséges formanyomtatványt, amit a portán vagy a gondnok úrnál átvehető.
  • A kiköltöző hallgatóknak a szobában maradó szobatársakkal alá kell íratni egy nyilatkozatot, amelyben ők vállalják a felelősséget a kiköltöző hallgató által esetlegesen okozott kárért vagy leltár hiányért.
  • Kiköltözéskor a gondnok úrnál le kell adni a TIRIS-kártyát (ha az nem saját), 1db szobakulcsot, ágynemű huzatot (amennyiben az a kollégium tulajdona). Az ágyneműt (paplan, párna) a szobában kell hagyni.
  • Ha mind a három hallgató kiköltözik, kitakarítva tisztán kell átadni a szobát!
  • Minden nap  7:30-15:00-ig lehet intézni a költözéseket.

A kollégiumok közötti és a házon belüli átköltözések időpontja 2012.február 1.

Új beköltözők 2012.február 2-3-án költözhetnek!

Minden itt maradó kollégistának meg kell majd hosszabbítani a bentlakási megállapodását, az új beköltözőknek pedig majd ki kell tölteni 2 példányban!

 

Kármán Tódor Kollégium

Az alábbiakban elérhetőek a 2011/12 tavaszi félévének ki- be- és átköltözési szabályok, valamint Borsai György (Gyubá') gondok jóvoltából egy rövid útmutató is elérhető, hogy mire figyeljetek ki és beköltözéskor (1x1).

Ha beköltöző vagy (albérletből, otthonról)

Ha kiköltözöl (albérletbe, haza)

Ha átköltözöl (másik kollégiumból/ba, kollégiumon belül)

Ha maradsz a szobádban

Teljes szabályzat

Beköltözési 1x1

Kiköltözési 1x1

A Kármán Tódor Kollégiumban férőhelyet kapott hallgatók az alábbi linken szíveskedjenek egy felhasználói fiókot létrehozni (e-mail cím és neptun kód felhasználásával) és egy igazolványképet feltölteni, ami a kollégiumi kártya elkészítéséhez szükséges.
http://kolireg.ktk.bme.hu/kolijelentkezes/

 

Vásárhelyi Pál Kollégium

A Vásárhelyi Pál Kollégiumban a költözést az Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanácsa intézi, erről pedig itt a tájékoztatásuk:

  • Mágneskártyát beköltözéskor, kollégiumi igazolványt pedig majd később kaptok.
  • Kiköltözés időpontja:
  • 2012. január 31. kedd 8:00 - 17:00
  • Átköltözés időpontja:
  • 2012. február 1. szerda 8:00 - 17:00
  • Beköltözés időpontja:
  • 2012. február 2. csütörtök 8:00 - 18:00
  • 2012. február 3. péntek 8:00 - 15:00
 
Keresztfélves mesterhallgatók kollégiumi jelentkezése

A 2011/12 tavaszi félévben kezdő MA/MSc hallgatók felvételi eredményei január 24-én derülnek ki, így kollégiumi jelentkezésre csak ezután lesz lehetőség. Kérünk titeket, hogy fokozottan figyeljetek a határidőkre, a késői ponthatár-meghatározás miatt csak rövid időtök lesz kollégiumi férőhelyet igényelni.

Férőhely igény regisztráció:

Az osztási elvek alapján az alábbiak szerint háromféle módon pályázhattok majd:

Tanulmányi illetve közösségi alapú pályázat:

Szociális alapú pályázat:

  • Jelentkezés az Egységes Szociális Rendszeren (ESZR) (http://szoc.sc.bme.hu) keresztül történik.
  • Jelentkezési időszak: 2012. január 28. 18:00
  • ! Figyelem Az igazolások beszerzését érdemes már korábban elkezdeni, ha tudod, hogy szociális alapon fogsz pályázni! A szükséges igazolásokat bescannelve fel kell tölteni az ESZR-be. A beszerzendő dokumentumok listáját innen érhetitek el.
  • Új felhasználók Neptun-kóddal és a születési dátummal tudnak (ÉÉÉÉHHNN) belépni. A jelszót az első belépés után meg kell változtatni! Akik már regisztráltak, a korábbi jelszavukkal tudnak belépni.
  • Az igazolásokat személyesen (vagy meghatalmazással) is be kell mutatni várhatóan 2012. február 09. és 20. között. Az elektronikus illetve a nyomtatott pályázat közötti eltérés, valamint a személyes bemutatás elmulasztása azonnali férőhelymegvonást jelent!
 
Kollégiumi férőhely pályázat

Az alábbi linken a kollégiumi jelentkezéshez legszükségesebb információkat találod. Feltétlenül olvasd végig!

A következőkben a legfontosabb időpontok kerültek kigyűjtésre (részletek a fenti linken).

A férőhelyigény-regisztráció a KFR (http://kollegium.sc.bme.hu/) oldalon történik.

  • Jelentkezési időszak: 2012. január 9. 17:00 - 2012. január 17. 12:00
  • A jelentkezési lapot csak egyszer lehet leadni, utólag a jelentkezésen módosítani nem lehet!

Szociális alapú pályázat leadása az ESZR (http://szoc.sc.bme.hu) oldalon történik.

  • Jelentkezési időszak: várhatóan 2012. január 12. - 2012. január 20. 20:00
  • Az igazolásokat személyesen (vagy meghatalmazással) is be kell mutatni várhatóan 2012. február 11. és 23. között.

Tanulmányi, ill. közösségi alapú pályázat:

  • Akár tanulmányi, akár közösségi alapon pályázol, a KFR-ben kell jelentkezni kell! A pontjaidat a nyilvántartott tanulmányi eredményed, ill. az öntevékeny körök által készített pontozás alapján számítjuk ki.

Egyéb tudnivalók:

A pályázatok elbírálására a Kollégiumi Felvételi Szabályzat szerint történik.

Ha a szabályzat végigolvasása után marad még kérdésed, azt a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. -n tudod feltenni.

 
Kollégiumi mentor pályázat 2011/12 tavasz

A GMF Kollégiumok Osztálya kiírta a 2011/12 tavaszi félévre szóló mentori pályázatot. A pályázat részletes kiírása, illetve a jelentkezési lap elérhető a KO honlapján, az alábbi linken:
http://kollegiumok.gmf.bme.hu

Leadási határidő: 2012. január 6. 12:00

 
Tilos a dohányzás a kollégiumokban!

KÖZLEMÉNY a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartásáról:


2012. 01. 01-től TILOS A DOHÁNYZÁS a BME összes kollégiumi épületében, azok teljes területén.

Dohányozni a kollégiumi épület bejáratától számított 5 m-es távolságon kívül lehet. Kérem, hogy lehetőség szerint a lakókörnyezet nyugalmára mindenki ügyeljen!
2012. 01. 01-től tilos a dohányzás a kollégiumi épület valamennyi helyiségében, amely alól nincs kivétel.
Sem a korábban kialakított dohányzó helyiségekben,sem a rendezvényi területeken nem lehet dohányozni.
A kollégiumhoz tartozó, épületen kívüli területeken (udvar, terasz, erkély, stb.) történő dohányzás szabályozása 2012. januárjában fog megtörténni.

 


Fogadóidő a héten

 Hétfő    18:00-19:00 WJK
 Kedd    12.00-14.00 Q
 Szerda    nincs
 Csütörtök    18.00-19.00 WJK
 Péntek    nincs

 

Programajanló:



Szponzorunk:



 
         
elérhetöségekszabályzatok